2009. június 30.
Tisztelt Tanár Úr!
Az elmúlt hónapok sűrű hivatali elfoglaltsága miatt sajnos nem volt alkalmam kézbe venni a részemre megküldött könyvének dedikált tiszteletpéldányát, ezért – szándékom ellenére – csak jelentős késedelemmel köszönöm meg „A csend hangjai” című könyvét.
Pillanatkepei, megrendítő „kórisméi” valószínűleg sokaknak adnak megerősítést, hogy nincsenek egyedül a betegségükkel folytatott küzdelmeikben, de valószínűleg még sokkal több ember előtt mutatja fel e gyakran értetlenséggel és elutasítással „kezelt” állapot valódi arcát.
Elkötelezett munkájához töretlen lelki erőt és sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,
Sólyom László
2009. július 20.
Zaja Roland, precíz, szorgalmas, kimagasló beleérző képességgel bíró ember.
Egy piacvezető Kft.-nél az alábbi tanegységet tanítja pszichológiai felnőttképzésben:
szociálpszichológia, fejlődéslélektan, gyermekpszichiátria, fejlesztőpedagógia, szexuálpszichológia történetisége, pszichoszexuális fejlődés, kriminológia, klinikai pszichológia, stratégiai vezetés, pszichésen sérült gyermekpedagógia, pszichopedagógiai alap, pszichoanalízis, gyógypedagógiai pszichológia, kommunikáció elmélet, drámapedagógia, pszichológusi asszisztencia, tanulástechnika, álláskeresési technika, szociológia.
Ajánlom a négyéves felnőttképzési tapasztalata okán a pszichológia, andragógia, pedagógia összes területére.
dr. Bilkei Pál, szakpszichológus
2009. október
Sok olyan könyvet olvastam már életemben, melyek annyira magukkal ragadtak, annyira lenyűgöztek, hogy legszívesebben megvettem volna azokat több száz példányban, hogy mindenkinek, családtagnak, jó barátnak, ismerősnek, bárkinek, aki velem szembejön, adhassak egy-egy példányt mondva: „Olvasd el! Ez csodálatos!”
Így vagyok Zaja Roland könyvével is. Sok-sok címem van, sok szülőtárssal, segítővel vagyok kapcsolatban. Boldoggá tenne, ha legalább nekik küldhetnék postán egyet-egyet „A csend hangjai”-ból, vagy az angyalok szárnyán eljuthatna a könyv minden érintetthez, hogy erőt merítsenek azokból a finom, törékenynek látszó és mégis óriási erőt sugárzó mondatokból, melyek mögött a hit és a mindenek fölötti elfogadás – a szeretet áll. Igen, a fogyatékos, autista gyerekek/fiatalok mondatai sokszor csapódnak a vízhez hasonlóan a hullámzó tavak partján az ember alkotta mesterséges hullámtörőkhöz. Milyen hasonlatos a hullámverés egyhangúsága, a csobbanások állandó, monoton ismétlődése az autisták viselkedéséhez. „Egyfolytában rohamom van!! Mikor múlik el? Mikor múlnak el a hormonok? Öljük ki a hormonokat!” – kiáltja 28 éves lányom kétségbeesetten, mikor nem tud uralkodni autizmusán. Ilyenkor tehetetlenül állok, nincs válasz… A mi „hullámtörőinket” ostromolják következetesen. „Miért őket bünteti a Teremtő? Vagy ez a mi büntetésünk? Vagy ez egy végső figyelmeztetés?” – teszem föl magamban a kérdést mind gyakrabban. Így nem mehet tovább, gondolom, ahogyan visszaélünk Isten ajándékával, szabad akaratunkkal.
Mi, „épek” milyen gyakran keressük autista gyermekeink szavaiban, cselekedeteiben az általunk alkotott logika szerinti értelmet! Nehezen törődünk bele, hogy ők mások, másként látják a világot, mint mi. De ha beleéljük, beleképzeljük magunkat világukba, amint ezt Zaja Roland teszi, máris természetessé válik az, ami visszásnak tűnt, érthetővé az érthetetlen.
Tudom, hogy mit jelenet autista gyermeket nevelni, hiszen jómagam egy 28 éves autista lány édesapja vagyok, és naponta élem meg azt a hullámzó érzelemvihart a remény és a reménytelenség között, amit nem érintettek soha nem fognak tudni elképzelni. Próbálom a reményt erősíteni másokban, így a saját hitem is növekszik, hogy lesz megoldás, de legalább megértés, elfogadás.
Addig is naponta elolvasok egy-egy oldalt, gondolatot, verset „A csend hangjai”-ból.
Kocsis Alajos, érintett szülő
144. évfolyam, 10. szám
2003. március 9.
Autizmus. Nehezen érthető, nehezen hozzáférhető világ, mely falat állít az autisták és a többi ember közé. Zaja Roland könyve megkísérli feltárni ezt az ismeretlent. „Gyújts egy gyertyát a lelkemben, s akkor lelátsz a legmélyére.” – üzeni az egyik autista kisfiú.
A könyv a Gyöngyösi Autista Segítő Központ ifjú lakóinak bemutatkozása, feltárulkozása. A sorok az egyedüllétről, a meg nem értettségről, a szeretet- és az elfogadás utáni vágyról szólnak. A viselkedési furcsaságok, a sztereotípiák, a megszokotthoz való ragaszkodás mögött igazi, érző gyermekszívek állnak. Mindezt könnyű elfelejteni a mindennapok rohanásában, e teljesítmény-centrikus, anyagias világban.
Egy másik kisfiú álma az állandóságot, a mindennapi ismerős tárgyak okozta megnyugvást, az ismeretlentől való rettegést mutatja: „Álmomban, felültem egy villamosra. A villamos a síneken megy. Tudja, hol kell mennie, és nem tér el a sínekről sosem. Ezért szeretek ülni a villamoson. Nem szeretek leszállni a villamosról, mert akkor nem tudom, hogy hová kell mennem. A villamos tudja, hogy neki hová kell mennie, mert egy kötött pályán halad. Én nem tudom, hogy hová kell mennem, meg hogy honnan jöttem, meg hogy ki vagyok itt… A villamos tudja, hogy neki hová kell mennie, mert a sín viszi oda, ahová mennie kell. A sín elviszi mindig oda, ahová ő egyébként soha nem jutna el. Úgyhogy én sem jutok el. Csak oda, ahová elvisz az anyukám. De magamtól nem tudnék odamenni, ahová az anyukám visz.”
Egy kislány az általa érzett boldogságról, a „repkedésről” szól: „Ott mélyen, legbelül, a lelkemből szokott szólni egy dal. Ez a dal mindig akkor szól, amikor boldog vagyok. Olyankor a legszebben szól ez a dal. És ez a dallam állandóan a fülemben van. Hogyha szeretetet kapok a felnőttektől, a dal erősödni kezd a fülemben, és ilyenkor be kell fogni, és örülök, és boldog vagyok, repkedek örömömben, mert szól a dal. Szól a dal!”
A könyv írója az autista gyermekek között él és szolgál. Teszi ezt egész lényével, egész hitével. „Megérintette és elvarázsolta az a kinyílni vágyó, folyton rettegő magányos élet, ami az autisták álmait és ébredéseit birtokolja. És felébredt Benne a vágy, hogy megossza ezt mindenkivel.” – írja róla Varga Györgyi, a könyv előszavában. Roland érzésein keresztül bepillantást nyerünk az autizmussal küzdő gyermekek, családok, nevelők nehézségeibe és örömeibe, álmaiba, vágyaiba, félelmeibe és egész valóságába.
dr. Kiss Enikő, gyermekpszichiáter
2002.
Nemrég a munkám által kerültem közelebb az autista gyerekekhez. Korábban nekem sem jelentett többet az autista szó egy betegségnél. Azonban a köztük eltöltött idő, sok mindent megértetett velük kapcsolatban.
Akkor láttam, tapasztaltam meg, hogy nem betegekről van szó, hanem tiszta lelkű különleges emberekről, akiknek a képességeik nem olyanok mint a többi embernek. Az Ő világuk egy meg nem értett csoda, amit tisztelni kell, szeretettel, alázattal kell közelíteni a világukhoz, különben soha nem értjük meg, nem jutunk be oda.
Nemrég találtam a net-en egy könyvet, amit Zaja Roland írt. A címe: „Angyalok szárnyán”. Ő autizmussal élő gyermekekkel foglalkozik, élményeiből, emlékeiből, tapasztalataiból írta ezt a könyvet, ami olyan tisztán érzékelteti a gyerkőcök lelki világát, hogy egészen a lelkem mélyére is elértek szavai. Amikor az emberek beszélnek ezekről a gyerekekről, gyakran mondják azt a szót, hogy: Fogyatékosok.
Számukra ez a szó nem érthető! Ők másképpen élnek ez igaz, de semmivel nem kevesebbek másoknál, inkább többek. Többek szeretetben, őszinteségben, jó szándékban.
Fáklya
2007. december 1.
1980. 06. 24-én születtem. Nevem: Nárai Tamás, jelenleg 27 éves főiskolai diplomával rendelkező történelem szakos általános iskolai tanár.
Édesanyám Kövér Margit, aki terhességének 40. hetében hozott a világra 3050 gramm súllyal, mely lefolyás idején anaemia, komplikáció a szülés során: mater gamma globulin injectio. Fejlődési szakaszaimban története: szoptatás tápszerrel – elkékülés nem volt, de anyatej sem. 10 hónapos koromig hasfájás, 5-6 hónapos koromban bélgörcs, 17 hónaposan már egyedül mozogtam, de a beszédkészség igazi kialakulása 1,5 éves koromban volt tapasztalható. Születésemtől mai napig időnkénti bélgörcs, de folyamatos kommunikáció képtelenség, kifejezőkészség hiánya jellemez, légúti betegségekkel együtt-asztma, orrsövényferdülés.
Emberi magatartásom kisgyerekkoromtól mai napig: visszahúzódó, kevésbé és gyengén kommunikáló, erős hanglejtésben beszélő, sokszor érthetetlen módban.
Gyenge tanulási akarat, rossz teljesítmény, rossz tanulmányi eredmények sora általános iskolában. Gyenge voltam magyar nyelv és irodalomból, idegen nyelv sosem ment. Képességfejlesztő órákra jártam általános iskolában az orosz nyelv helyett. Iszonyatosan rossz a helyesírás, 6-7 osztályban az előbb említett képességfejlesztő órára jártam idegen nyelv helyett. Szakmunkásiskolában folytattam tanulmányaimat cukrász lettem. A tanulmányok során szorgalmamnak köszönhetően jobb tanulmányi eredménnyel, de az idegen nyelv és a helyesírás rossz mi voltja hozta magával az elégséges érdemjegyeket.
Szüleim késztetésére továbbtanultam két éves érettségit kiváló eredménnyel végeztem, legalábbis történelem tárgyból, melyet a gimnázium során nagyon megszerettem és majd ebből is felvételiztem. A sok magolás és szorgalom miatt jutottam el a főiskolai felvételihez 1998-ban. Az érettségi tárgyak közül 3 lett a magyar-helyesírás miatt.
1998-2000 sikertelen felvételi próbálkozás. E két év kellett ahhoz, hogy fel tudjak készülni, úgy hogy felvételt is nyerjek. Rengeteg energia, szorgalom. Ennek köszönhettem, hogy 2000-2004 között a Berzsenyi Dániel Főiskola történelem szakán tanulhattam. Ez idő alatt ismerve azt a tényt, hogy a majdani diploma kiváltásához idegen nyelvi vizsga szükségeltetik, elkezdtem erőteljesebben az angol nyelv elsajátítását. 3 gyorstalpaló, két hosszabb időintervallumú tanfolyamra jelentkeztem és tanultam végig. De kudarc hátán kudarc volt. Sikertelen nyelvvizsgázások hada. Ennek köszönhetően hiába csináltam végig becsülettel, szorgalommal a főiskolai szemináriumokat, féléveket, majd záróvizsgát is tettem, a diplomát majd csak a héten kapom meg. Ennek történetét most írom le, és ezzel kívánom megköszönni Zaja Roland igazgató úr, és Krasznár Jánosné logopédusnak a segítséget, szakmai hozzáállásukat, szakmai tudásukat.
Ennek története: Feljöttem Budapestre 2006. szeptemberében Budapestre, hogy munkát találjak, fél diplomával, mondom gúnyosan, de már lelkileg, és mindenhogy ilyen állapotban voltam, de ennek vége köszönhető Rolandnak és Krasznárné Felíciának, ugyanis igaz feljötem Budapestre, de csak cukrász állást, majd a végén Mcdonalds-os általános éttermi állást találtam. Így a sok sikertelenség során elkezdtem budapesti itt létem alatt a pszichológia filozófia területekre húzódni, gondolom azonosultam, vagy magam sem tudom vonzódtam a rosszhoz, vagy az vonzott engem.
Egyik nap aztán egy írott sajtóban pszichológiai asszisztensi tanfolyamról olvastam, melyről időpont egyeztetést követően személyesen is érdeklődtem. Itt találkoztam Árvainé Spiller Mariannal, akivel való kommunikálásomkor lépett oda és mondta el szakmai véleményét Roland. Alátámasztotta a logopédiai vizsgálat, ahova egyébként szintén az ő segítségével jutottam el, szóval megegyezett a logopédiai vizsgálat szakvéleménye azzal, melyet Roland igazgató úr mondott. Hab a tortán az OM törvénye kimondja, hogy így ilyen betegségben szenvedők, a dixlexiában szenvedők mentesülhetünk a nyelvvizsga letétele alól, és így lett. A szakvéleményemet jóvá hagyták, a diplomámat megkaptam a héten, a tanári állásról a visszajelzést pedig holnapra várom. Életem nagyjából rendeződött, de ha a tanári állás is meglesz, akkor egyenesben vagyok. De a legfontosabb, amiért 4 évig küzdöttem a diploma
fiókomban való tárolása.
Köszönet Zaja Roland igazgató úrnak!
Üdvözlettel,
Nárai Tamás
