A „Krisztus fénye” c. kiadványból

Gyógyír a szeretet

Gyógypedagógus vagyok, korábban sok éven keresztül 5 és 7 év közötti autista gyermekekkel foglalkoztam. Gyógypedagógusként dolgoztam Kisnánán, egy normál tantervű óvodában, ahol a gyermekek egyharmada roma származású. Emellett gyógypedagógiai asszisztensként is működöm.

Mit jelent nekem a hit? Mit jelent nekem a szeretet fénye? A fény a szívekben megmutatja mindig a helyes irányt. És abban az emberben, akiben ég a szeretet lángja, fel szokott gyúlni a fény is. A fény, ami mindig és mindenkor megmutatja számunkra az utat. A krisztusi utat.

Biztos vagyok benne, hogy azok az emberek, akik még nem szenvedtek, nem kerültek át az életben a másik oldalra, azok nem tudják átélni mások fájdalmát, mások kiszolgáltatottságát. Nem tudnak belebújni a másik ember bőrébe, nem ismerik a részvétet, nem ismerik az alázatot, nem ismerik a szeretetet, amitől még a mai napig is ember az ember: hogy néha gyenge, néha elbukik. De föl kell állnia, és úgy könnyebb fölállni, ha ott van Krisztus, aki szenvedett és meghalt értünk. S ott van Mária is, Jézus édesanyja, aki szenvedésével megmutatta minden ember számára a helyes utat, hogy mindig és minden koron vállalni kell a terheket. Vállalni a fogyatékosság terhét is. Bármi áron is, de továbbcipelni együtt a keresztet. Együtt, egymásért cipelni a keresztet.

Az ember érző lény, de sokszor elfelejti azt, hogy képes érzésekre. Képes tiszteletre, szeretetre, alázatra. Csak a pénzt keresi, s csak azt hajszolja. Hiszen ez a kor elvárása… És sajnos, a gyermekek az áldozatai ennek a szemléletnek, ők az első réteg, akiket manipulálnak és bevezetnek a fogyasztás talmi értékrendjébe. Penetráns példák erre a televíziókban most sulykolt valóságshow-k, ahol olyan tulajdonságokat jutalmaznak meg, mint a sunyiság, a kétszínűség, az álnokság, a gerinctelenség. Gyakorlatilag a nézőtábor gyerekekből tevődik ki, akiknek ez abszolút mértékben rombolja az énképét, az indulatait, mert nem a szerénység, az alázat, a türelem, a szeretet, a megbocsátás az, ami jutalmat nyer; ezekkel nem lehet egy kalap pénzt, sportkocsit és lakást nyerni. Ezekkel csak Krisztus szívét tudjuk megnyerni.

Hiszen Krisztust szeretve, nem lehet olyan, hogy célba ne érjünk. Valahonnan valahová. Amikor legelőször léptem a mostani munkahelyemre, rozmaringillat járta át az orromat. Van így az ember, hogy átfut rajta: Istenem, én megérkeztem. Megérkeztem egy olyan világba, ami az enyém.

Én vallom és hiszem, hogy gyermekekkel foglalkozni csak azon embertársaim tudnak, akik számára nem létezik más, csak a segítség, az elfogadás, a tolerancia és a szeretet a gyermekek irányában. Csak a gyermek a fontos, csak az, hogy ő úgy érezze, bízhat a felnőttben, hihet neki.

A fogyatékos gyermek nem kérte az életet, de kapta, tehát az Úrnak terve volt vele. Ezért, mivel Őneki terve volt, a fogyatékos gyermeknek is jár a szeretet, az elfogadás, a türelem és a tolerancia. Céljaim, közé tartozik egy olyan oktatási intézmény létrehozása, ahol függetlenül attól, hogy a gyermek milyen fogyatékossággal születik, az lehet, ami: gyerek. És tudom, hogy ez utópisztikusan hangzik, de csak az számít, hogy felnőttekre van szüksége, és elfogadó, puha, keresztényi környezetre. Mert a Krisztus-követő ember tud haladni a szenvedés állomásain, tud hinni, tud bízni, tud remélni. A mindennapi munka, úgy a fogyatékos, mint az ép gyermekekkel való foglalkozás, roppant nehéz, és sokszor válaszút elé állítja az embert. De ez általában reggelre, az elhivatott pedagógusnál elmúlik. Mert csak az a cél lebeg a szeme előtt, és csak az, hogy mindig a legjobbat tudja nyújtani a rábízottaknak. A megerősítést a munkában a gyerekektől és a kollégáktól kapott szeretet adja. Az a szeretet, amely egy közös cél érdekében lobog. És ez a közös cél: egymás elfogadása, a gyerekek elfogadása, és a gyermek érdekében végzett fejlesztő munka.

Én egy olyan új Magyarországot szeretnék, ahol minden gyermek, bárhová szülessen is, bármilyen fogyatékossággal, elhiheti magáról, hogy ép társaihoz hasonlóan értékes tagja lehet a társadalomnak. Ez nem rajtuk múlik, hanem rajtunk, felnőtteken.

Ők még annyira őszinték, annyira Isten-közeliek. A gyerekeink a mi tükörképeink. Amikor rájuk nézünk, magunkat láthatjuk meg bennük! Gyermekeink viselkedése utal önmagunkra. Lényege ennek, hogy a gyermekeink olyanok lesznek, amilyenné mi formáljuk őket. És ehhez csakis föntről kérhetünk segítséget.